Ady indulásakor, az 1900-as évek Magyarországán még éltek a mikszáthi dzsentri világ hagyományai, a költészet pedig középszerű volt, Petőfi-epigonok uralták az irodalmat (Petőfi utánzói, akik konzervatív, hagyományőrző, népnemzeti epigonizmust valósítottak meg, amely ekkoriban már kiüresedett dolog volt). Ez a kiegyezés utáni építészeti és kulturális fellendülés időszaka.

Egy csoport Vajda Jánost tekintette szellemi vezérének, két költő, Reviczky Gyula és Komjáthy Jenő pedig magányosan, elzártan írta modernnek ható, francia hangokat megszólaltató műveit (ez a másik irány, amely kozmopolita, nemzetközi költészet volt).

Ebbe a közegbe robbant bele egy glosszát, tárcát, vitairatokat író fiatalember, aki „belemártotta tollát” a papságba, a kormánypolitikába, a hivatalos kultúra világába. Ő Ady Endre.

Szabadszájúan mond ítéletet, de sokszor igaza van. Így ad hírt magáról először, ekkor még csak újságíró, és kevesen ismerik (csak a publicisztikával mélyen foglalkozó emberek).

Apja, Ady Lőrinc elszegényedett, „hétszilvafás” nemes volt (a „hétszilvafás” egy gúnynév volt azokra a kisnemesekre, akik rossz anyagi körülmények közt, már-már paraszti sorban éltek; az elnevezés arra utal, hogy csupán hét szilvafa állt a parcellájukon).

Észak-Erdélyben volt a birtokuk (Ady szülőfaluja, Érmindszent ma Romániához tartozik).

Ady Lőrinc mintegy 70 holdon gazdálkodott, és óriási bikaenergiával akarta visszaszerezni az anyagi jólétet, a társadalmi állást, a megbecsültséget.

A világgal szemben álló, konok család volt az övék. Rosszul érintette őket, hogy lecsúsztak, és előkelő, nagybirtokos urakból „bocskoros nemesekké” váltak (családfájukat a XIII. századig vissza tudták vezetni). Dacos keserűséggel töltötte el őket, hogy csak néhány cselédjük van, és maguk művelik a kicsi birtokot, paraszti életforma keretében.

Az apa azt akarta, hogy a család anyagi jólétét, az egzisztenciát a fia szerezze vissza, ezért Debrecenbe küldte Adyt jogi egyetemre (Ady a nagyobbik fiú volt, öccsét Ady Lajosnak hívták).

Ekkor kezdődött Adynak a színésznők és hírlapkiadók iránti olthatatlan vágya. Teljesen észrevétlenül kezdett verselni, nem is tartotta érdemesnek kiadni, amit írt, de a jogi egyetemnek sem látta értelmét.

Így végül „színt vallott”, hogy mit akar: újságíró lett a Debrenceni újságnál. Már ez is fontos váltás volt, de Ady akkor virult ki igazán, amikor Nagyváradon lett újságíró (a századforduló környékén). Igazából itt ébredt fel a lelke, a konzervatív Debrecen, a „maradandóság városa” ugyanis nem nőtt a szívéhez.

Nagyváradon virágzott a kaszinó-élet. Ady olyan szellemi pezsgéssel és politikai nézetekkel találkozott, amelyek megtermékenyítették a fantáziáját és a tollát is.

Itt ismerte meg Diósyné Brüll Adélt, aki olvasta Ady cikkeit és feltűnt neki új hangja, nyers ereje, korlátlan szabadságvágya. Ez az érett asszony is, akit verseiben Lédának nevezett, megtermékenyítően hatott Adyra.

Első verseskötete még Debrecenben jelent meg 1896-ban Versek címmel és teljesen visszhang nélkül maradt. Második kötete, a Még egyszer már Nagyváradon jelent meg, és ez is teljesen visszhangtalan maradt.

Első köteteként igazából harmadik kötetét szokta emlegetni az irodalomtörténet, ugyanis ezzel vált ismertté: az 1906-os Új versekkel. Ez a kötet már sikert hozott neki, ettől kezdve őt szerették a fiatalok.

Az idősek, a kullogók azonban elvetik, mert Ady új témákat, új hangot, új verselést hozott az irodalomba, és nem mindenki értette meg. (Bár még a XIX. században született, Ady tipikusan XX. század eleji költő, aki teljes szemléleti forradalmat hozott.)

A lap aljára értél, kattints a következő oldalra!