Arany János: A walesi bárdok (elemzés)
A walesi bárdok 1857 júniusa és 1861 között íródott, Arany nagykőrösi korszakában. Valószínűleg ez a költő leghíresebb, legismertebb balladája.
A vers keletkezésének története gyakorlatilag nemzeti legendává lett. Az 1848-as szabadságharc leverése után Haynau rémuralma és a Bach-korszak nyomasztó légköre következett, s a fiatal osztrák császár, Ferenc József még évekig nem merte megkockáztatni, hogy Magyarországra látogasson. Először 1857 májusában szánta el magát, hogy hazánkba jön, s a hivatalos körök ünnepélyes fogadásra készültek.
A nemzet legnagyobb élő költője abban az időben Arany János volt, ezért őt kérték fel, hogy írjon üdvözlő ódát az osztrák uralkodópár első magyarországi látogatása alkalmából, és fényes tiszteletdíjat is ígértek neki jutalmul.
Arany betegségre hivatkozva visszautasította a felkérést, de akadt olyan magyar költő, aki kapható volt a feladatra: Lisznyai Kálmán, a sekélyes Petőfi-utánzók egyike névtelenül megírta a kért dicsőítő éneket és a jutalmat is megkapta érte.
Arany erre megírta A walesi bárdokat, amellyel – az általános vélemény szerint – Ferenc József elleni tiltakozását akarta kifejezni, ill. a zsarnokságnak ellenálló költőknek emléket állítani.
A walesi bárdok, bár Arany valóban elkezdte 1857-ben, igazából csak évekkel később készült el (a kézirat vizsgálatakor a tudósok azt állapították meg, Arany legkorábban 1861-ben fejezhette be). Nyomtatásban először 1863-ban jelent meg a Koszorú című folyóiratban, ekkor még „ó-angol balladá”-nak álcázva (Arany az „ó-ángol ballada” alcímmel látta el, és úgy adta ki, mintha fordítás volna).
Mivel a vers jóval az osztrák uralkodópár látogatása után készült el, sokak szerint nem áll meg az a vélemény, hogy Arany tényleg válasznak szánta a felkérésre, és hogy tényleg Ferenc József ellen akart vele tiltakozni.
Ugyanakkor a hősi halált halt Petőfi barátjaként elég furcsa lett volna, ha elfogadja a felkérést. Ő ugyanúgy nem volt hajlandó magasztalni az aradi tizenhárom kivégeztetőjét, mint ahogy Szondi két apródja sem magasztalta Szondi gyilkosát, Ali basát.
Arany János, akárcsak Tompa Mihály és Jókai Mór, az 1850-es évek elejétől kezdve ráébredt arra, hogy a 48-as bukás után mit követel a kor a haza költőitől: az a feladatuk, hogy az elkeseredett, csüggedt nemzetnek reményt adjanak és ébren tartsák a hazaszeretet tüzét és a szabadságharc emlékét.
Arany erre a célra a ballada műfaját használta eszközként. Az 1850-es évek közepe táján írt történelmi balladái (V. László, Szondi két apródja) mind a zsarnokgyűlölet hű kifejezői.
A walesi bárdokban nem egy hazai, hanem egy külföldi történelmi témát választott ki arra, hogy ugyanazt a mondanivalót közölje, amelyet már a Szondi két apródjában is megfogalmazott: egy igazi, népéhez hű költő sohasem hódolhat meg az idegen elnyomó hatalom előtt.
A ballada történelmi háttere az angol történelem egyik epizódja, az addig önálló Wales 1277-es elfoglalása. Az angol hódítás előtt Wales az ottani őslakosok, a kelták kezén volt.
I. Edward angol király meghódította a walesi tartományt, és a legenda szerint kivégeztetett 500 walesi bárdot (a „bárd” kelta eredetű szó, népénekest, dalnokot jelent), mert azok nem voltak hajlandók megénekelni a hódító dicsőségét. (És azért is, hogy dalaikkal fel ne lázíthassák Wales népét az angolok ellen.)
Arany ezt a régi történetet két angol nyelvű forrásból ismerte. Az egyik egy angol történelemkönyv, amelyet Charles Dickens, a nagy angol regényíró írt az angol ifjúság számára, és amely megvolt Arany könyvtárában (meg is jelölte benne a walesi énekesekről szóló részt). A másik egy vers, amelyet Thomas Gray (1715-1771) angol költő írt a walesi bárdokról.
A témát és a „bárd” szót tehát angol forrásaiból merítette Arany. A ballada műfaj tökéletesen alkalmas volt a történet megörökítésére, mivel tragikus témát dolgoz fel és szaggatott előadású, drámai hatású.
Akárcsak a Szondi két apródjában Ali basa, Edward király is elismerést és dicsőítést vár a legyőzöttektől, akik gyűlölik zsarnoki tetteiért. Ami itt új motívum, az a király bűnhődésének lelki folyamata, amelyet Arany hitelesen ábrázol.
A véreskezű Edward királyt, aki elnyomja a walesi népet és máglyahalálra ítél ötszáz walesi dalnokot, ugyanúgy a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás roppantja össze, mint V. Lászlót és Ágnes asszonyt, így a ballada a bűn és bűnhődés témáját is érinti.
Szondi apródjaihoz hasonlóan a walesi bárdok sem hajlandóak az elnyomó idegen hatalom kiszolgálására, bátorságuk, helytállásuk példaértékű, hiszen népükhöz és hazájukhoz való hűségükért vértanúhalált kell halniuk.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Arany János: A walesi bárdok (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>