A debreceni kollégium poéta szakán Csokonai megismerte a piktúra és a szentencia nevű eszközöket, és ezeket alkalmazza is a versben. A piktúra képecskét, képet jelent, a szentencia bölcseleti, filozófiai, elméleti tartalmú rész (a köznapi beszédben is használják, amikor valaki okosat, szentségeset, örök igazságot mond). A szentencia tehát gondolatok, eszmék, racionális tartalmak kifejezésére alkalmas (ezért inkább a racionalizmus, a klasszicizmus irányába mutat), míg a piktúra a természet, a természeti ábrázolás, a hangulat, az érzések, a vágyak kifejezésére való (ezáltal a romantika és a szentimentalizmus felé mutat). Az estve c. versben mindkettő jelen van.

Az első 10 sor a piktúra-részhez tartozik: egy alkony, egy naplemente leírása, a maga zeneiségével, hangjaival. A piktúra a 2. szakasz végéig tart, a 3. szakasz fájdalmas, komor képei már átmennek az eszmei, szentencia-jellegű részbe. Itt már nemcsak a hangulati képek dominálnak: „fösvény emberek” stb. Ám a szentencia igazán a 4. szakaszban kezdődik el a „Bódult emberi nem” kezdetű sorral.

Ez a rész megszólítással, kérdéssel indít, amelyek tipikus retorikai alakzatok. Csokonai megszólítja az egész bódult, eltévelyedett emberi nemet. E megszólítás, és kérdés után egy történeti áttekintés jön, amelyben Rousseau gondolatai köszönnek vissza. Csokonai ismerte Rousseau műveit, és Az estve c. versben különösen kimutatható Rousseau hatása.

Ezt a részt a „Ládd-é…” kezdetű sor után találjuk. Összekülönbözött egymással a dölyfös, a kevély, és az, akitől elveszi, amije van. A dúsan, gazdagon élő abból él jól, amit mástól elvesz, és ettől a megkülönbözéstől (veszekedéstől) hangos a világ. A „tied, enyim, mienk” tipikus rousseau-i szavak.

A magántulajdon megjelenésével kezdődött el ez a megkülönbözés, az emberek maguk alakították ki. Régen tudták, hogy mi az elég (talán volt ilyen az ősközösségi társadalmakban), nem kellett mindenkinek egyre több és több vagyon. Ma (Csokonai korában) a szegény ember örülhet, ha rozskenyérhéj jut neki, az is csak karácsonyra, míg a gazdagok, a nagyurak tortákat esznek, és sok fölös javat birtokolnak. (A nagybirtokok úgy jöttek létre, hogy jobbágyok, parasztok milliói dolgoztak a földesúrnak.)

Új fordulat a versben, mikor kijelenti, hogy a tolvaj világ tette tolvajjá az egyes embert. Csokonai kimondja, hogy gonosz erkölccsel senki sem született, hanem a társadalom tette gonosszá az embereket. Magyarán azt feltételezi, hogy eredendően mindenki jónak születik. Ez is szentencia.

Az erdők most körül vannak kerítve, és csak az urak használhatják őket. A 4. szakasz végéig tart a szentencia-rész, és utána ismét megjelenik a piktúra (5. szakasz elején). A holdvilág, az éltető levegő, a természet hangjai azok a dolgok, amelyekért még nem kell fizetni, amiket ingyen is élvezhet mindenki.

Az utolsó 4 sorban a természetbe visszavonuló ember képével zár.