Figyelem! Az alábbi cikk eredtileg a 2000-es évek elején íródott, némelyik megállapítása az ezredforduló időszakára jellemző, azóta számos változás történt.

A határon túli magyar nyelvváltozatok, mivel az anyaországtól el voltak szakítva, lassabban fejlődtek, archaikusabbak és egy másik nyelv állandó hatása alatt állnak. Mivel az országhatár és a nyelvhatár nem ugyanott húzódik, a magyar nyelvet számos országban kisebbségi nyelvként beszélik, valamilyen nyelvjárási változatban. Magyarországon belül a központi résztől távolodva egyre gyengül a köznyelvi és erősödik a nyelvjárási hatás, határainkon túl viszont ez fordítva van. Sajnálatos módon sok magyar nyelvjárás került sziget-helyzetbe, mivel idegen nyelv veszi körbe.

A kisebbség szó amolyan szépítő kifejezés egy elnyomott csoport jelölésére, amelynek a többséggel szemben eleve hátrányos helyzetben kell élnie. Egy-két európai törpeállam, valamint Izland és Portugália kivételével a világ valamennyi országában élnek kisebbségek, amelyek akár faji, nemzeti, akár vallási értelemben veszélyeztetett helyzetben vannak. Az ún. „kisnyelvek”, amilyen pl. a magyar is, vagy a dán, a holland, eleve veszélyben vannak: Dániában például az egyetemi oktatás sem anyanyelven folyik (a tanárok angolul adnak elő). A kisnyelvek ki vannak téve a visszafejlődés veszélyének, ez tendencia. A holland is kisnyelvnek számít, lélekszámra is kevesen vannak és a nyelv szerepe is kisebb, mint a németé vagy az angolé (nincs magas presztízse, jó piaci helyzete).

Magyar nyelvi kisebbségek

A nyelvi kisebbségeket, nyelvi megkülönböztetéseket a linguicizmus kifejezéssel jelöljük. A magyar anyanyelvű népesség nagyjából harmada él az országhatáron kívül; egy részük őshonos / történelmi kisebbség (Trianon után kerültek a határon túlra, vagyis a magyar határ hagyta el őket, nem ők Magyarországot), másik részük emigráns / bevándorló kisebbség (akik politikai, gazdasági, vallási, társadalmi vagy egyéb okokból  elhagyták Magyarországot és a világ más országaiban telepedtek le – ők ún. szórványos kisebbség). Az őshonos kisebbségek tömbökben élnek az országhatáron túl, a migráns kisebbségek azonban eltűnnek, beolvadnak.

A kisebbségek nyelvileg hátrányos helyzetben vannak, s ez a hátrány az anyanyelvi oktatás színterein (iskola, óvoda) érvényesül legerőteljesebben. A magyar gyermekek csak akkor tanulhatnak tovább, ha a többségi nyelven folyó oktatásban vesznek részt. A kisebbségi helyzet még a névadásra is kihat, ugyanis a helyi hivatalos neveket kell a magyar kisebbségeknek is használniuk (a keresztneveket le kell fordítani a többségi nyelvre, és nem lehet a magyar szokás szerinti a névsorrend). A név, mint tudjuk, az identitás legfőbb formája, a nevünk mi magunk vagyunk, ezért a kisebbségben élők identitását veszélyezteti a rájuk kényszerített idegen nevek használata.

A kisebbségben élők gyakorlatilag csak a mindennapi beszéd szintjén tudják használni az anyanyelvüket, így a magyar az ő esetükben csak amolyan társalgási nyelv, amely nem fejlődik ki magas szintre.  

A nyelvek piaci értéke és presztízse

Sajnos jellemzően a vidékiséget a műveletlenséggel hozzák párhuzamba és lenézik, nemcsak Magyarországon, hanem Európa más országaiban is, emellett stigmatizálják, megbélyegzik a nyelvjárásokat. Minden nyelvnek van egy piaci értéke, mely annál magasabb, minél jobb gazdasági helyzetben vannak a nyelvet beszélő emberek. Az angol nyelv mai fölénye például nem a brit, hanem az amerikai angolnak köszönhető: legfőbb oka, hogy az USA a világ vezető gazdasági nagyhatalma. Az európai nyelvek helyzete nyilvánvalóan másképp alakult volna, ha Németország megnyeri a második világháborút vagy az Egyesült Államok hivatalos nyelve a német lenne. Így azonban az angol Európában is lekörözte a németet és a franciát, pedig utóbbinak régen nagy presztízse volt (a diplomácia nyelve stb). Mára megtörtént a váltás, az angol élre tört, így Franciaország igen erős presztízsveszteséget szenvedett. Ez a nagy tekintélyű ország nehezen tudja a presztízsét visszaszerezni, ráadásul az angol javára billen a mérleg amiatt is, hogy viszonylag könnyen tanulható nyelv.

A magyar nyelv az Osztrák-Magyar Monarchia idején számított presztízsnyelvnek: kitüntetett helyzetben volt a Monarchián belül.

Kettős nyelvűség és kétnyelvűség

A szociológiában ez a két kifejezés szinonimája egymásnak, a dialektológiában azonban mást jelentenek. A kétnyelvűség olyan emberre jellemző, aki két nyelvet beszél anyanyelvi szinten, és nehéz megállapítani, a kettő közül melyik az elsődleges nyelve. Balance-kétnyelvűnek hívják azokat, akik egyformán jól beszélnek két nyelvet, de a kettő közül van egy elsődleges és egy másodlagos nyelvük: az egyiket kicsivel jobban beszélik, ha nagyon kicsi is a különbség.

A kettős nyelvűség azt jelenti, amikor valaki ugyanannak a nyelvnek két változatát beszéli (pl. az irodalmi nyelvet és egy nyelvjárást).

Köznyelv és regionális köznyelv

A határon túli magyarok nem köznyelvet beszélnek, hanem az értelmiségiek is a regionális köznyelvet beszélik (Magyarországon is így van: pl. Debrecenben másképp beszélnek, mint Budapesten, Szombathelyen másképp, mint Szegeden). A köznyelv egy normatív változata a nyelvnek, elvben ezt tanítják az iskolában, ezen a nyelven beszél a tanár, a színész, a pap, a tévébemondó, az értelmiségi (ügyvéd, orvos). Minden nyelvben van egy preferált nyelvváltozat, amely köznyelvvé válik, és a köznyelvnek is van beszélt és írott változata.

A köznyelv közelében vannak a köznyelv regionális köznyelvi változatai, nyelvjárási színezettel: a dialektus azonban nemcsak területi változat, hanem társadalmi is.

A cikknek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az oldalszámokra!