A humanisták szemében az egyik legfőbb érték az élet volt, ezért Janus Pannonius szembefordult a háborúval, mert a háború elpusztítja az életet.

Emberellenesnek, elítélendőnek tartotta a háborút, márpedig abban az időben Magyarország szinte folyamatosan háborús helyzetben volt (egyrészt örökös nyugtalanságban tartotta az országot a törökveszély, másrészt Mátyás király hódító hadjáratai miatt, amelyeket a csehek, lengyelek ellen vezetett).

Janus békére vágyott, és amikor már megundorodott mindennemű háborúskodástól, megírta a Mars istenhez békességért című versét.

A vers 1469 és 1471 között keletkezett, és a római hadistenhez, Marshoz szól (akinek görög megfelelője Árész): ő a háború istene az antik mitológiában.

Műfaja formailag epigramma, hangneme azonban magasztos, emelkedett, mint egy himnusz, egy Istenhez való fohász. Témáját tekintve tulajdonképpen egy elkeseredett anti-himnusz: nem dicséri, hanem átkozza az istent.

A szerkezete is olyan, mint az antik himnuszoké: tulajdonképpen az egész költemény az isten megszólítása, a legutolsó sort kivéve. A költő 14 soron át halmozza a megszólításokat.

A mű első felében, az első 7 sorban Janus követi az ima-jelleget és dicsőíti Mars istent. Tehát úgy kezdődik a vers, mintha végig dicsőíteni akarná Mars istent: erejét, nagyságát, félelmetes hatalmát emlegeti, dicséri a halhatatlanok között elfoglalt előkelő helye miatt.

A vers második fele, a következő 7 sor (8-14. sor) azonban már egyáltalán nem hízelgő Mars istenre nézve, sőt, elutasítás, gyűlölet nyilvánul meg iránta. A költő csupa negatív dolgot sorol, amelyek nem hízelgők Mars istenre nézve: városokat rombol le, vérre szomjazik, az asszonyok átkozzák. Janus felháborodva ítéli el Marsot, gyűlölettel utasítja el a hadisten tevékenységét.

Indulatának erősödését jól érzékelteti a soronként két metaforát tartalmazó halmozásos fokozás. Itt a vers második részében minden egyes sorban két-két metaforát találunk: a költő halmozza a metaforákat, vagyis a fokozás eszközével él, ezáltal erősödik a negatív indulat. Harsány hangon, felháborodva, egyre erőteljesebben, egyre szenvedélyesebben ostorozza Mars istent Janus.

A vers tömör és lendületes, 11 szótagos jambikus sorokból áll, ez a gyors pergés kitűnő aláfestést ad a rémületet kifejező képeknek.

Az utolsó sorban jön az epigrammákra jellemző csattanó: itt feltűnően erős hangulatváltás történik: hangulatilag erős ellentétben áll a vers többi részével. Az előző rész harsány hangjával szemben itt a lírai én elhalkul, elcsendesedik, és halk fohászt rebeg Mars istenhez, könyörög neki, hogy kímélje meg a háborúkban megfáradt magyar népet („Atyánk, kíméld megfáradt pannon népemet.”).

Nem saját maga számára kér, hanem a nép számára, amely az övé, amely mégiscsak befogadta őt, mivel aggódik a török elleni harcokban elfáradt, szenvedő magyarságért. Szó sincs tehát a pogány elleni „szent háborúról”, csak az aggodalom érződik ki a versből.