A XIX. század második felében Jókainak volt köszönhető, hogy Magyarországon divattá vált az olvasás. Egy olvasóközönség, egy nemzedék nőtt fel Jókai regényein.

Maga a kor is, az elkeseredettség is kellett ehhez, hogy ennyien olvassanak, és persze Jókai is kellett hozzá. Nagyon népszerű, olvasott, keresett, ünnepelt író volt az 1870-es évektől. Munkásságának 50. évét jubileumi megemlékezéssel ünnepelték 1894-ben, és 100 kötetes díszkiadást terveztek a műveiből (még életében!).

Jókai türelmet, hitet, a fájdalmak elcsitulását és reményt hozott az olvasóközönségnek. Kellett ugyanis a népnek a reménykeltés, az önbizalomadás. Jókai a regényeivel vigasztaló szót tudott adni az 1850-es évek magyarságának, mely büszke volt a szabadságharcára. Miután ez a szabadságharc elbukott, nagy szükség volt a vigasztalásra.

Jókai a könnyes, szép szerelmi történeteken keresztül az egész magyarságnak hitet, reményt, bizakodást adott. Görcsmentesebb, simább, könnyedebb, problémamentesebb világa van Aranyénál, Tompáénál. Kétkedés nélkül hitt a nemzet jövőjében, felemelkedésében, jobb sorsában.

Nem volt anyámasszony katonája, de mindig olyan helyzetet tudott teremteni, hogy elfogadhassa mások segítségét. Olyan emberekkel vette körül magát, akik tudták segíteni, és ő el is tudta fogadni a segítő szándékot.

Felesége 1849 után, Világos után megmenti és Tardonán bújtatja (a Bükk északi részén levő kis falucskában). Ebben az időben is írt, de álnéven (a Sajó álnevet használta). Tardonán Egy bujdosó naplója címen jelent meg elbeszéléskötete 1850-ben. Másik elbeszéléskötetének Csataképek volt a címe.

Az 1850-es években a Vasárnapi újság főmunkatársa volt. Nem ő jegyzi a lapot, pedig az övé, az ő pénzén indul. Csakhogy a közéletben nehezebben merte vállalni a nyilvánosságot. 1854-től jegyzi a lapot, akkor már az ő neve is megjelenik.

1853-54-ben az Egy magyar nábob című regénye óriási sikert arat. Regény, de elégikus hangnemben írta, a múltat idézi fel a fájdalom és a humor hangján. Kevert hangnem jellemzi, megbocsátás, szélsőségektől mentes érzület.

A liberális politika mellett foglalt állást, a nemzetiségekkel szemben megértőnek mutatkozott. A felekezeti problémák (valós problémák) és a mély társadalmi bajok előtt viszont értetlenül állt. 1861-ben visszatért a politikai életbe, országgyűlési képviselő lett.

A Hon című folyóiratot is szerkesztette, melyben megjelent Zichy Nándor közgazdász tollából egy bizonyos cikk, egy pletyka, ami miatt Jókait bebörtönözték. De a felesége kétszobás lakosztályt rendezett be neki a börtönben.

A Svábhegyen is fantasztikus nagy villája volt Jókainak (ő az első magyar írónk, akinek villája volt a Svábhegyen). Szóval tudott jól élni.

A Hon 1863-tól a kiegyezésig működött. Jókai 1875-től élete végéig hű maradt a Tisza Kálmán-féle kormányzathoz. Jó barátja volt Tisza Kálmánnak, és nemcsak ő (Arany János is nevelő volt például Geszten a Tisza-családnál).

Saját gyereke nem született, csak egy nevelt lánya volt (felesége, Laborfalvy Róza gyereke), aki később Feszty Árpád felesége lett. Laborfalvy Róza halála után ők ápolták Jókait, aki egyébként többször el akart válni a feleségétől. Róza ugyanis öregebb volt nála, és ez idővel nagyon kiütközött, míg Jókai mindvégig jó erőben volt. Felesége halála után beleszeretett egy ifjú színésznőbe, Nagy Bellába, és őt vette feleségül.

Túlélte a romantika korszakát, túlélte saját népszerűségét, és öreg matuzsálemként halt meg 1904-ben.

Rokonsága lesben állt a hatalmas Jókai-vagyonra várva (a jogdíjakból és regényei különféle jövedelmeiből nagy vagyon gyűlt össze). De az író megviccelte a pénzéhes rokonokat: csak azért is feleségül vette Nagy Bella kisasszonyt, 60-70 év korkülönbséggel. Ez amolyan nagypapás csíny volt a részéről, ami miatt a rokonok tajtékoztak, tomboltak.

Munkássága a nagy angol és francia romantikus regényírók (Walter Scott, Charles Dickens, Alexandre Dumas, Jules Verne) stílusjegyeit viseli magán.

Regényeiben minden romantikus jelleg felfedezhető. Látomásszerű, kiszínezett leírások, bőven ontott, olykor több szálú cselekménybonyolítás (de azok a szálak egyenes vonalon haladnak), fordulatokban gazdag. Szélsőséges jellemek (vagy nagyon jók, vagy nagyon gonoszak), sokszor szép női alakban csúf lélek vagy fordítva. Kiélezett élethelyzetek, döntéshelyzetek, ellentételező nyelvi megformálások, ellentétek, túlzások.

De ott van a népiesség is azért. Az eleven, életképszerű, vitális, jól megjelenített népiesség mellett a vaskosabb, póriasabb, kicsit durvább népiesség is. Bensőséges, idilli az életanyag. Tréfás, adomázó, életképszerű jelenetek. Olykor jellemző a szentenciózus (kicsit tanító jellegű, összefoglaló, értékelő) előadásmód. Dicséri az irodalomtudomány a Jókai-regények magyaros szerkezetét, hangsúlyait is. Szellemes, áttekinthető, olvasható, gördülékeny írások.