Kölcseyt többnyire a Himnusz szerzőjeként ismerjük, pedig nemcsak költészetével igyekezett előmozdítani a fejlődést. Nagyon fontos volt számára a haza szolgálata, ezért is lett országgyűlési követ 1832 novemberében.

Ekkor elkezdte írni Országgyűlési napló című munkáját (míg követ volt, addig írta). Perzselő, nagy hatású szónoklatokkal próbálta felhívni a kortársak figyelmét az országot sújtó problémákra. Például síkra szállt a jobbágyfelszabadításért 1834-ben. De a magyar nyelv érdekében is tartott egy nagy hatású beszédet.

A haza iránti féltő aggodalom érződik műveiben is. Elsősorban a Hymnusban és hazafias líráiban, a Zrínyi dala és a Zrínyi második éneke című költeményekben. Ezek lírai dialógusok, párbeszédek. Kölcsey, a lírai én, számon kéri a jelentől a múlt dicsőségét. Azt, hogy a hon fiai már nem csüggnek hazaszeretettel az országon, már nem aratnak győzelmes csatákat.

Kölcsey csendes, nagyon okos, bölcs, megoldást kereső ember volt. Praktikus, jó gondolatai voltak. 1834-ben lemondott követi tisztéről, mert a szatmári közgyűlés konzervatív nézőpontra helyezkedett, amit ő nem tudott vállalni. 1835 februárjában megtartotta Búcsú az országos rendektől című beszédét, majd visszatért Csekére, és gazdálkodásra, ügyvédi munkára adta a fejét.