Szegény Berzsenyi Dániel ugyancsak belekerült a két stílusirány ütközőpontjába, s szinte felmorzsolódott a kettő kereszttüzében.

Klasszicistaként indult. Kazinczy arra biztatta, hogy ódaköltő legyen, és írt is ódákat (pl. A magyarokhoz I-II). De később, ahogy megismerte önmagát, egyre inkább maga mögött hagyta az óda műfaját.

Kölcsey emiatt kemény, igaztalan bírálattal illette, amit a költő nagyon szívére vett. Még Kazinczytól is elhidegült (úgy gondolta, Kazinczy állhat Kölcsey recenziója mögött).

Rosszul esett neki az elmarasztalás, úgy érezte, nem érdemelte meg. Ezek után el is hallgatott benne a költő, és csak tudományos munkákat írt.

Mondhatjuk, Berzsenyi nagyon érzékeny volt. Minden művész az. Ugyanakkor valóban két stílusirány határán állt, és Kölcsey bírálata a klasszicista esztétika alapelveire épült. Berzsenyi ezt a romantika nevében utasította vissza. Hát romantikus volt-e valóban vagy mégis klasszicista?

A válasz: hatott rá mindkettő. Vegyük például az Osztályrészem című versét. Műfajilag egészen elmosódott. Elégikus hangvétele van (a romantika jellemzője), ugyanakkor a Carpe diem tanítást állítja példaként.

Klasszicista jegyek Berzsenyi verseiben:
● műfajok (óda)
● nemzethez, közösséghez szólás
● strófaszerkezetek
● tanító jelleg
● példaképül állítás szándéka
● arányosságra törekvés
● szélsőségektől mentes életre való tanítás (arany középút)

A klasszicizmus felé ösztökélte őt:
● tanulmányai, olvasmányélményei
● ókori görög-római lírikusok (pl. Horatius) szeretete az ő hagyományaik folytatására ösztönzi
● Kazinczy

A romantika jegyei Berzsenyi verseiben:
● műfaji keveredés (a határok egészen elmosódnak)
● metaforikus nyelv, képteremtés
● ellentétek a képekben, hangulatokban
● szélsőséges érzelmek
● elégikus hangvétel
● elvágyódás a képzelet világába
● befelé forduló költői magatartás, magánykeresés
● a személyesség előtérbe kerülése (saját érzelmei, fájdalmai)

Berzsenyi az 1800-as évek tájékán változott meg, és kezdte a romantika lírikusaként egyéni érzéseit vetíteni az olvasó elé. A magyarokhoz a nemzethalál víziójával még teljesen klasszicista. Az Osztályrészem még mindig tanító jellegű, de már felsejlik egy kis elégedetlenség benne.

A Búcsúzás Kemenes-Aljától teljesen más: bensőségesebb, és már a romantikára jellemező elégikus hangnem érezhető benne. Szeretett szülőföldjétől búcsúzik, de megfogalmaz egy tanulságot is. Az életünkben jelen levő szépséget gyakran veszni hagyjuk távoli álomképekért. Valami elérhetetlen, csalfa, irracionális dologért, amit hiába keresünk.