Az Előszó 1850-51 telén született Baracskán. Vörösmarty lírájának kiemelkedő alkotása, a világosi katasztrófa egyik első megjelenítője. Nagy, szenvedélyes gondolati vers, amelyben sok bánat, kétségbeesés szólal meg. Hangulatára a szabadságharc bukása nyomta rá a bélyegét.

Világos után sikerült az osztrákoknak megfélemlíteniük az országot, ugyanis az addigi progresszív (=előre mutató, előre vivő) erők vezetőit kivégezték vagy menekülésre kényszerítették. Meneküljenek, de hova? Belső emigrációba vonultak a művészek, sokan kényszerből bujkáltak valamilyen politikai ok miatt, saját hazájukon belül kellett félreállniuk, leplezniük magukat, bujdosniuk.

Vörösmarty helyzete is ilyen volt: menekülnie kellett, és bujdosása közben írta a verset. Szörnyű lelkiállapotba került, elkeseredett, kétségbe esett a kor legnagyobb magyar romantikus művésze. Erről a lelkiállapotáról leghívebben Emlékkönyvbe című verse tanúskodik.

Távollétében az emberek kezdték elfelejteni őt, kiesett a köztudatból, elszigetelődött. A költő fáradt is volt, hirtelen megöregedett, mellőzöttsége is keserűséget okozott neki. Az anyagi kényszer azonban nem engedte meg, hogy abbahagyja a munkát. Szerette volna addig kiadatlan műveit nyomtatásban látni.

Volt egy nagy munkával elkészített 3 részes költeménye, a Három rege c. hazafias allegória, amit még 1845-ben írt. Három allegóriáról, didaktikus meséről van szó, amely gyerekek számára íródott és a haza iránti hűségre, áldozatra buzdítja az olvasót.

Sikerült is kiadatnia őket 1851-ben, s B. E. grófnőnek, azaz a kivégzett miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos nagyobbik lányának, Batthyány Emmának ajánlotta. Minden valószínűség szerint ehhez a kötethez írta az Előszó című verset verses előszóként.

A vers első sora is – „Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég” – erre a 49 előtti kötetre és az akkori állapotokra vonatkozik. A Három rege 1851-ben meg is jelent, az Előszó azonban kéziratban maradt, és csak a költő halála után 10 évvel, 1865-ben adták ki.

Az Előszó teli van fájdalmas, felzaklató, szuggesztív képekkel. A romantikus nyelvezetben Vörösmarty túlszárnyalhatatlan. Kései verseiben jelenik meg a legnagyobb művészi ereje (mint az Előszó vagy A vén cigány).

Egy nagyszabású vízió ez a vers, amely túlmutat a konkrét szituáción, a bukott szabadságharc miatti megrázkódtatáson és a reformkor ígéreteinek elvesztésén.

Műfaja rapszódia, típusa időszembesítő. A cím metaforikus is lehet és konkrét magyarázata is van. Az „előszó” jelentése valamilyen mű elé szánt szöveg (ez volt a költői szándék is), de lehet metaforikusan értelmezni: kifejezheti azt is, hogy a „nagy dolgok” leírása csak ez után következhet. Emellett mintha a beszéd emelkedettségét előlegezné meg vele a költő.

Romantikus pátosz, emelkedettség jellemzi a hangvételt, nagy érzelmi töltet jelenik meg a műben.

A címet és az első 3 szót leszámítva a vers csak metaforikus jelentéssel olvasható. Főleg 2 metaforatípust használ a költő, az egyik az igemetafora, a másik a pontosan meg nem határozható hasonlított hasonló. Emellett halmozza a képeket, hangképzeteket, ami nagyon zaklatottá teszi a verset.

A vers költői eszközeit főleg a sűrítés és a képszerűség határozza meg. Túlzó, érzékletes metaforák, hasonlatok, metonímiák, metaforikus szerkezetek, megszemélyesítések, ellentétek, nagyítás (hiperbola), nagyfokú sűrítettség (kötőszók elhagyása) jellemzi.

Az Előszó időmértékes verselésű, az uralkodó versláb a jambus, ötös jambusokban írta Vörösmarty.

Formailag 3 részre bomlik: a hosszabb középső részt két rövidebb szakasz fogja közre (8., 10. és 31. sor), de az időbeli tagolhatóság nem esik egybe az íráskép szerinti tagolással.

A lap aljára értél, kattints a következő oldalra!