A Szózat első változatát Vörösmarty 1835-ben készítette, végleges formája 1836-ban született meg. Történelmi háttere: az 1832-36-os pozsonyi országgyűlés, amit a Habsburgok feloszlattak. Ekkor mindenkinek színt kellett vallania a Habsburg-ház vagy a magyarság mellett.

Az országgyűlés siralmas befejezése után kenyértörésre került sor a bécsi udvar és a nemzet között. Az ellenzék vezérét, Wesselényi Miklóst perbe fogták, Kossuth Lajost letartóztatták.

Ekkoriban kockázatos volt a nemzeti függetlenség ügyét támogatni, az emberek félelemben éltek. A kilátástalanság és elkeseredés közepette buzdításra, reményre volt szüksége a nemzetnek.

Ez a történelmi helyzet és a nemzet sorsáért való aggódás hívta életre Vörösmarty versét, a Szózatot, amelyben hűséget és hazaszeretetet követel a magyaroktól.

A mű ún. jelképvers. Tartalma és a korban betöltött szerepe, jelentősége miatt afféle nemzeti jelképpé vált.

A vers legfontosabb üzenete a hazaféltés (nem véletlenül a „hazádnak” a költemény legelső szava). Állítólag a „rendületlenül” szót hetekig kereste a költő (ez tudós szerkesztésre vall).

A vers műfaja hazafias (vagy közéleti, közösségi) óda. A cím jelentése: ünnepélyes, buzdító beszéd. A szózat mint műfaj egyfajta felhívás, kiáltvány, szónoklat; ez a szó tehát nemcsak verscím, hanem egy műfajt is jelöl.

Keretes szerkezetű: az első és az utolsó két versszak a keret.

A vers 3 részre tagolódik:

1. az első rész (1-2. strófa) és a harmadik rész (13-14. strófa) a keret, amelyben a költő megszólítja a magyar embereket, hangvétele költői, magasztos.

Ez a föld, a haza földje az, amely óv, ápol és eltakar, mondja a költő, majd kitágul a perspektíva: a világon ezen kívül nincsen számodra hely. Akár jó, akár rossz itt a sorsod, itt kell élned, és itt kell meghalnod is.

A magyar ember csak itt lehet otthon. A haza befogad, a nagyvilág kizár. Ez a leghatásosabb érv a haza iránti hűség mellett.

A költő ellentétes képeket használ: bölcső-sír, élet-halál, nagyvilág-itt

2. a második rész a közbezárt rész, a 3-12. strófa, mely idősíkokra bontható fel.

A 3-5. versszak, a múltról, a gyökerekről szól. Ez a haza, itt gyökerezik a múlt, az egyes emberek múltja. Itt küzdöttek a legnagyobb magyar hősök, ezért a földért.

Felidézi történelmünk dicsőséges pillanatait (honfoglalás, Árpád és Hunyadi harcai) és áldozatos honvédő háborúit (Rákóczi szabadságharc). Ha mi nem vagyunk hűek a hazához, akkor az őseink hiába ontották érte a vérüket.

A 6. versszak vált át a jelenbe: ha kevesebben vagyunk is, megmaradtunk a sok hányattatás ellenére.

A 7. versszaktól már nemcsak a magyarokhoz szól a vers, hanem az egész világhoz. A magyar nép ugyanis ezredéves szenvedésével, a vereségek, bukások ellenére való megmaradásával kiérdemelte az egész világ szolidaritását.

Innentől egy másik idősík, a jövő dominál, de múlt és jelen is szerepel egy-egy utalásban.

A 8-9. versszak bizakodó, biztatni próbál, de a 10-12. versszakban a nemzethalál gondolata is fölvetődik. Lehet, hogy jobb kor köszönt ránk, de az is lehet, hogy a teljes pusztulás.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a következő oldalra!