Kétféle költőtípust ismerünk: a zseni költőt és a tudós költőt.

A zseni könnyedén ír verset, s ha egyszer megszállja az ihlet, akkor megírja a verset, és kész. Úgy hagyja, ahogy egyszer leírta, nem javít át rajta semmit, nem dolgozik rajta tovább. Úgy tekinti a legjobbnak, ahogy elsőre sikerült. Lehet, hogy változtatással, bármilyen kis változtatással csak rontana rajta.

A tudós költő ezzel szemben a rímek és rímképletek nagy ismerője. Rengeteget dolgozik a művein, mindig újra és újra átformálja, alakítja őket. Neki az esze is dolgozik, nemcsak az alkotóereje.

Csokonai egyszerre volt tudós költő és zseni is. Olyan költő, aki alkot, új dolgokat hoz létre, eredeti dolgokat teremt. De ugyanakkor kínosan ügyel a változatos szótagszámokra, a rímképletre.

Újra meg újra dolgozott a versein, mindig próbálta jobbá csiszolni, javítani őket. Bármit lehet mondani Csokonai verseire, csak azt nem, hogy unalmasak, hiszen olyan ritmus lüktet bennük! Ugyanakkor ez a ritmus változatos is. A rímek varázsával él. Annyi báj, ritmus, lüktetés és rímbeli változatosság van a verseiben!

Tudós költő, mert többször átjavítja, csiszolgatja műveit, és zseni költő is, mert teremtő költő a képek gazdagsága, a szóválasztás tekintetében.

Persze a kisebb költők agyában is megfogantak jó gondolatok, teremtettek új rímeket, ők is írtak úgy, mint Csokonai. Mégis ő a csúcs, aki messze kiemelkedik a kor kis költői közül.