Arany János első irodalmi próbálkozásai és fogadtatása
1845-ben Arany János beküldte Az elveszett alkotmány című munkáját a Kisfaludy Társaság pályázatára Vadonffy Bertalan álnéven. Ez egy gúnyos, szarkasztikus vígeposz két párt viszályáról, hexameterekben írva.
Arany egy kis levelet is mellékelt: ha díjat nyerne esetleg, akkor hagyják művét álnéven megjelenni, és aláírta az igazi nevét, az Arany Jánost. Ám a bírálók azt hitték, ez is álnév, és megkérdezték a nagyszalontai lelkészt, él-e arrafelé ilyen nevű ember. A lelkész azt felelte, Arany tud németül, angolul, franciául, és még sok értékes munka várható tőle. Így hát Erdélyi János értesítette Aranyt, hogy díjat nyert.
Vörösmarty is benne volt a vizsgálóbizottságban, és ő fitymálóan nyilatkozott Az elveszett alkotmányról. Különösen a nyelvét marasztalta el: népies, pórias, szabadosabb nyelvű volt a Zalán futásához (Vörösmarty eposzához) képest.
A Toldi születése
1846-ban Erdélyi János vezetésével újabb pályázatot írt ki a Kisfaludy Társaság egy magyar népi életből vett témára. Ekkor, erre a pályázatra született meg a Toldi. Nagyszalontán már régebb óta ismert volt a történet, Ilosvai Selymes Péter is feldolgozta. Arany ismerte és használta is ezt a művet, de a nép történeteit is feldolgozta mint forrást.
A Toldi egyöntetű elismerést aratott. A bírálóknak annyira tetszett, hogy Arany nemcsak megnyerte az 1846-os pályadíjat is, de még a nyeremény összegét is megemelték neki.
A pályázatra egyébként 14 pályamunka érkezett. A vizsgálóbizottságban volt még Vörösmartyn kívül Garay, Bártfay, Gaal és Tóth Lőrinc. Ők minden tekintetben kitűnőnek tartották a művet, és kiemelték a költőiségét is.
Ezúttal még Vörösmarty is elismerően nyilatkozott róla: nagy, belsőséges, árnyalt jellemek, ősi, egyszerű kifejezések, világos szerkezet, tiszta előadásmód. A második díjat egyébként Tompa Mihály nyerte meg Szuhai Mátyás című munkájával.
Barátság Petőfivel
Arany hírneve Petőfi Sándorhoz is eljutott, aki 1846-ban már híres, befutott költő volt. Petőfit megdöbbentette, hogy már a második díjat nyeri ez az Arany János, akit ő nem is ismer. Elment hát Erdélyi Jánoshoz, és elkérte a Toldi kéziratát (a Kisfaludy Társaságnak megvolt), és egy ültő helyében végigolvasta a Pilvax kávéházban (legalábbis így szól a legenda).
1847. február 4-én pedig megírta Aranynak lelkes költői és prózai levelét, amelyben dicséretekkel halmozta el a Toldit. Arany azonnal válaszolt neki (febr. 11-én), ugyanúgy levélben és versben: Válasz Petőfi Sándornak volt a vers címe, és a Viszontüdvözlésem Önnek volt a levél. A levelet Tompa Mihállyal küldte el Petőfinek, aki mindkettőjüket ismerte.
Azt írta, a legnagyobb jutalom számára a művéért Petőfi barátsága. Ennyit nem is érdemel. Azt lehet mondani, ha nem is megalázkodva, de alárendelten írt Arany Petőfinek. A népköltészet az első, mondta, utána jön a nemzet költészete. Mert a nemzeti költészet csak akkor létezhet, ha a népköltészet virágzik és teljes.
Petőfi február 23-án írt újra Aranynak, és ekkor már felajánlotta neki, hogy tegeződjenek (ez azért nagy dolog, mert akkoriban még nem terjedt el a tegeződés, nem volt használatban). Arany február 28-án válaszolt ismét, és ettől kezdve évődő, pajkos, huncutkodó hangnemben írtak egymásnak. Barátságuk egyre inkább elmélyült.
Hozzászólások
Arany János első irodalmi próbálkozásai és fogadtatása — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>