A hét című lapban jelent meg 1910 őszén. Ez Kis József lapja, konzervatív, de népszerű.

Balladaszerű, szomorú vers. A természeti képeket és a tanyát megszemélyesíti, ezáltal válik művészileg magasabb fokúvá. Hangulatilag erősen domináló vers. Sok az áthajlás.

„Hálót fon az est, a nagy, barna pók”: ez egy kéttagú, két pólusú metafora. A szó (est) mögött helyezkedik el a jelző, vagyis hátráltató és értelmező jelző szerepű. Impresszió jellege van: olyan, mint egy benyomás (az est, a közelgő éjszaka benyomásának képe).

Rengeteg zenei elem van a versben. Zeneiséget sugalló kifejezések pl. „távol harmonika szól”, „tücsök ciripelése” (ez is zene, csak halkabb zene), „néma társatok” (éppen a hang, a zene hiánya okozza), „hívó távolok” (amennyiben üzenetjellegű: csönddel, halksággal, de mégis reménnyel, sokat ígérően).

A rímek is zenei elemek. Andalító rímei vannak (páros rímek). Lüktető ritmusa a viszonylag hosszú sorokban is kifejeződik. És nemcsak páros rím, hanem egy más rímfajta, a betűrím is megjelenik benne: „Hallgatják halkan a harmonikát” (még alliterál is).

A vers belső tere: szavakkal, irányokkal, belső képekkel dolgozik. Széles ez a tér: a távoli nagy égbolt és lenn a közelben a hajók. A pók (az est) és a tücsök a két ellenpólus. A tücsök ciripelése hangosabb.

Személytelenség jellemzi a verset: ő van itt egyedül személyként, ő lát mindent, ő fordul körbe. Éppen ezért magányos. Kényszerű magány ez, kényszerű ez az ittlét, és ez bánatot okoz neki.

Az „álmodók” vajon kire vonatkozik? Arra is, aki olvassa a verset, saját magára (a költőre) is, és a társaira. De kik a társai? A hajók. Ezek a hajók az ő társai, melyek mozdulatlanul állnak a szegedi kikötőkben. Ezek a hajók (a társak) hívó távoloknak engedve mennek nagy vizekre, de most nem mennek.

Mindig valamilyen hiányról szólnak Juhász Gyula versei, valaminek a hiányáról. Ezt nevezi negatív festésnek a szakirodalom. Pl.:

● „Nem mozdulnak a tiszai hajók”.
● „Ma nem üzennek hívó távolok”
● „Néma társatok”

Érezzük, hogy ez a költő nem utazik, ez a költő itt marad, neki csak az álmodás marad.

„Kikötöttünk”: többes szám első személy, mi, azaz én (a lírai én, a költő) és a hajók.

Az 5. versszak is a magányt sugallja (jól ráerősít): egymaga áll a parton. Ide hallatszik távolról a harmonika, mely úgy vonz. Azért vonzza, mert erre van kihegyezve.

Az égi tanyák, ahol tüzeket raknak, a csillagok. Ők is a lenti harmonikát hallgatják. Állandóan az égivel, a távolival, a kozmikussal tart kapcsolatot.