Petőfi Sándor A helység kalapácsa c. művének elemzése
A helység kalapácsa Petőfi Sándor 4 énekből álló elbeszélő költeménye, melyet maga a költő hőskölteménynek nevezett.
Ezt a gúnyirat jellegű, hosszú, epikus művet Petőfi néhány hét alatt írta meg 1844-ben. A korabeli olvasók nem kedvelték, nem lett népszerű, hiszen éles, szokatlan váltás volt ez a költő korábbról megszokott, népdalszerű, könnyed verseihez képest.
Maga Petőfi szándékosan dagályos irodalmi stílust választott: a műfaj vígeposz (vagy inkább nevezhető komikus eposznak, mert ebben a műfaji megjelölésben jobban benne van, hogy gúny is található a műben).
A cirkalmas retorikát, a bőbeszédűséget, a túlbonyolított körmondatokat akarta kifigurázni Petőfi. Gúny céljából pedig a túldíszített stílust, a sok szóvirágot, körülírást használta. Gyakorlatilag stílusparódiát készített: műfajparódiát, azon belül eposzparódiát.
Azért az eposzt és a korabeli romantikus stílust gúnyolta ki, mert akkoriban az eposzra volt egyfajta túlzott, erőltetett igény: azt terjesztették, hogy az eposz a legmagasabbrendű műfaj még a romantika időszakában is.
A pár évvel korábban született Zalán futása, Vörösmarty eposza volt a mérce (persze Vörösmarty is inkább romantikus történeteket szeretett írni, mint pl. a Csongor és Tünde).
Már az is a paródia része, hogy Petőfi eposzának témája nem egy fontos, nemzetek sorsát befolyásoló esemény. A tragikus, fenséges alapszituáció Petőfinél a következő: két pók küzd egy szilvamagon meghízott légy combja fölött, de egy egér eszi meg végül az oltár mögött. Amikor már épp úgy éreznénk, egy fenséges rész következik, kiderül, hogy egy ember hortyog a templomban, ugyanis bezárták. A két véglet, ami megjelenik: a mennydörgés és a fortyogó kása.
Az első ének elé Petőfi 23 soros bevezetőt írt. Ebben a bevezetőben már meg van adva az alaphang. Inverz, fordított invokációt találhatunk benne: az Isten már segített neki, megadta a jó tüdőt (nem pennát). Furcsa csavarok vannak benne és ironikus, nem oda illő kifejezések (pl. elkurjantani). Dicsekszik az embereknek, mit kapott ő az Istentől: megáldották jó tüdővel, hogy el tudja kurjantani magát.
A mű tréfás bevezetőjében a költő bemutatkozik és bemutatja hősét is, a helység kalapácsát (kovácsát), a széles tenyerű Fejenagyot, aki azonnal bele is kerül az események sodrába. Ugyanis Fejenagy a templomban maradt, amit bezártak a vasárnap esti áhítatra összegyűlt hívek távozása után. A kovácsot az istentisztelet alatt elnyomta az álom, és amikor felébredt, nem tudott másképp megszabadulni, mint úgy hogy a toronyablakon át a harangkötélen leereszkedett.
Ezalatt a szemérmetes Erzsók kocsmájába gyűlt a falu férfinépe, többek között „a helybeli lágyszívű kántor”, akit Erzsókért „öröműző lángok” emésztenek. Továbbá Bagarja csizmadiamester, Harangláb, „a fondor lelkületű egyházfi” és Csepü Palkó, „a tiszteletes két pej csikajának jó kedvű abrakolója”. Három cigány is akadt, így csakhamar táncra perdült az ifjúság.
A kántor, bár nem kicsit fél felségétől, az „amazontermészetű” Mártától, Harangláb ösztönzésére szerelmet vall Erzsóknak.
A bezárt templomból kiszabaduló Fejenagy egyenesen Erzsókhoz siet, akinek „ötvenöt éves lábainál” találta a lágyszívű kántort. Háta mögé sompolygott, megragadta a gallérját és „úgy ütögette a földhöz, / Mint a gyertyát mártani szokták”.
A megszorult kántor végre rávall Haranglábra, a felbujtóra, akivel aztán össze is verekszenek. Eközben Erzsók elájul.
Csepü Palkónak a harcba való elegyedése a kovács javára dönti el a küzdelmet, de egyben a mulató társaságot is szétugrasztja.
A lap aljára értél, kattints a következő oldalra!
Hozzászólások
Petőfi Sándor A helység kalapácsa c. művének elemzése — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>