Ötödik felvonás: szerda délutántól csütörtök hajnalig. Rómeó Veronába megy, hogy Júlia mellett végezzen magával. Közben Lőrinc barát megtudja, hogy a levele nem ért célba, és egyedül indul Júliához. De Rómeó hamarabb érkezik. Paris is a kriptába indul, meggyászolni a menyasszonyát, és találkozik Rómeóval. Kardot rántanak, megvívnak, és Rómeó megöli Parist. Ezután elbúcsúzik Júliájától, és megissza a mérget.

Alighogy Rómeó meghal, Júlia felébred, és az élő helyett a halott Rómeót találja maga mellett. Ekkor már Lőrinc barát is közeledik, s érzi, hogy rossz irányt vesznek az események. Júlia kirántja a tőrt Rómeó övéből, és bár Lőrinc barát betoppan, hogy elvigye őt, Júlia végez magával.

Zajt hallanak kintről, Lőrinc barát elmenekül. Az őrök, a kintiek már csak a véres látványra érkezeznek meg. Megjön a Herceg is, Capuleték, Montague-ék. Lőrinc barát vallomást tesz. A történet a Herceg szavaival zárul. A Capulet és a Montague család békét köt.

Érzelmek hullámain

Két nagy érzelmi hullám határozza meg a drámát: a szerelem és a gyűlölet. Mely szereplők közt van gyűlölködés? Tybalt gyűlöli Rómeót, gyűlöli egymást a két család, gyűlölik egymást még a szolgák is. Elhangzik, hogy már nem is tudják, miért gyűlölködnek, olyan rég történt az, ami a konfliktust kirobbantotta. Nem is emlékeznek rá.

Rómeó barátai csak a szavak szintjén gyűlölködnek, a tettek szintjén pedig inkább kakaskodásból vívnak. Az álarcosbálra is csak azért mennek be, hogy megmutassák, ők aztán nem félnek bemenni az ellenség barlangjába. Ebből is látszik, hogy korántsem olyan véres a két család közti ellentét.

Nemcsak az események peregnek, ez a pörgés a hangulatokban is jelentkezik. Rómeó és Júlia párbeszéde összefonódik, és egyre rövidebben beszélnek. Ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, egyre kevesebb szóból megértik egymást. Júlia el van bűvölve, meg van babonázva Rómeó szavaitól. Ezekben a szavakban van valami kis rámenősség, megkörnyékezi Rómeó Júliát és Júlia Rómeót.

Shakespeare a mellékszereplők jellemét is nagyon jól megvilágítja. Pl. Mercutio és Tybalt mellett jól kidolgozott karakter a dajka. A dajka nagyon szerette Júliát, de könnyen változtatta a véleményét, s Júlia a végén már nem bízott meg benne, nem avatta be a titkába.

A műben rengeteg a véletlen. Az élet maga is tele van véletlenekkel, Shakespeare is nagy hangsúlyt helyez rájuk.

A sok érzelemtől az egész mű lírai. Lírai jelenetek: az erkélyjelenet, az álarcosbálon az első találkozás.

Rómeó és Júlia is visszahúzódó, lírára hajlamos alkat. Júlia a magányosságában is hasonlít Rómeóhoz, nincsenek például barátnői. Mindkettő szellemes, szépen beszél, partnerei egymásnak korban, rangban, megjelenésben, öltözködésben, és mindenekelőtt szellemben. Emellett mindketten csinosak, szépek, fiatalok is. Első látásra megfogták egymást. Egy tekintet, a mozgás is beszél, sokat elmond az emberről.

Színekben a kék és a piros szín fejezte ki őket: Júlia ruhája bordó, Rómeóé égszínkék. Két gyermek ők, akik felnőtté válnak a szemünk előtt. Felelősen gondolkoznak, amikor a halált választják, és nem hebehurgyán dobták el az életüket.

Az erkélyjelenet után első gondolatuk az volt, hogy összeházasodnak, törvényessé teszik a kapcsolatukat. Nem akarták kihívni maguk ellen a sorsot. Úgy érzik, az ellentétek nem leküzdhetetlenek, és Lőrinc barát is így érzi, ezért adja őket össze Isten és ember előtt a szülők akarata ellenére.

Ez egy örök romantikus történet. Dráma, de sok derű is van benne. Több feldolgozása is született, a legnívósabb Franco Zeffirelli olasz rendező filmje, aki egy nagy mesét alkotott. Szépen, megindítóan fogalmazta meg a történetet, de mégiscsak mese.