A jobb kort Vörösmarty nem láttatja vizuálisan, de a nemzethalált igen (ez a lehetőség jobban izgatta a fantáziáját): szemünk elé idézi a vérben ázó ország képét, az egész nemzetet elnyelő iszonyatos sírgödröt, a gyászoló milliókat.

Kölcseynél a Zrínyi második énekében a világ közönyösen szemléli a magyarok pusztulását, sőt, örül neki; Vörösmartynál a Szózatban más népek megkönnyezik a magyarság pusztulását.

A 19. században a nemzethalál valóságos rögeszméje volt a hazát féltő értelmiségieknek. Ezt a jelenséget sokszor a „herderi jóslattal” szokták kapcsolatba hozni.

Herder német filozófus szerint a nemzetek történelme olyan, mint az egyes emberek élete: születnek, élnek, meghalnak. A gyenge és megöregedett nemzetek, mint amilyen szerinte a magyar, hamarosan el fognak tűnni.

Azt írta, a magyarok Magyarországon kevesebben vannak, mint a másmilyen nemzetiségek (szlávok, németek, románok), ezért nyelvükkel és kultúrájukkal együtt párszáz év alatt el fognak tűnni. Ezt 1791-ben jósolta meg, és a magyar szellemi életben nagy felfordulást okozott vele.

Vörösmarty erre a jóslatra utal, amikor történelmi „átoksúly”-ról beszél. Ez az átok már a Himnuszban is megjelenik, de van egy fontos különbség a Himnuszhoz képest. A Szózat a romantika aktív irányzatát képviseli: nem Istenhez imádkozik, hanem a nemzetet szólítja meg. Nem arra buzdítja az embereket, hogy imádkozzanak, és várják a csodát, hanem tettekre, kemény küzdelemre szólítja fel őket a kegyetlen sorssal szemben.

Kölcsey és Berzsenyi műveiben a nemzethalál a magyarság erkölcsi romlása miatt következik be. Ezzel ellentétben Vörösmartynál a sors okozza. A magyarság aktívan szembeszáll a végzettel és áldozatokat vállal a jövőért, de ez a jövő összhangban áll a történelmi múlt tapasztalataival, így nem lehet más, csak a nemzethalál.

A „nagyszerű” szó a korabeli magyar nyelvben „hatalmas”-t, „egyetemes”-t jelentett, nagyszerű halálon tehát azt kell érteni, hogy az egész nemzetre vonatkozik (később az utókor hősi halálként értelmezte).

A nemzethalál vízió jóslatnak tévedés lett volna, de mint társadalmi ellentmondások végiggondolásával kialakított történelmi alternatívának volt realitása.

A vers ezen a mélyponton fejeződik be (a költő valószínűleg a hatás kedvéért fejezi be itt).

3. a harmadik rész az utolsó 2 versszak, ahol kicsit másképp tér vissza az első kettő: a felszólító „légy” ige kerül előre, ezáltal az erkölcsi parancs a végén még hangsúlyosabb lesz.

A „sír” szó helyett a zárlatban az „elbukál” szerepel: az elbukik ige a halál mellett a vereséget is jelenti. Emiatt szorosabb a kapcsolat a haza és a megszólított (a magyar nemzet) között. Tehát „ha elbukál” (azaz a megmaradásért való küzdelemben kudarcot vallunk), akkor a haza földje fog magába fogadni és ad nyughelyet.

A vers 14 versszakból áll, a strófák 4 sorosak. Jambikus lüktetésű sorokból áll, négyes és hármas jambusokat látunk, szótagszáma 8-6-8-6, rímei félrímek (x a x a). Ez a skót balladaforma.

Vörösmarty nagyívű képeket használ, érződik benne a kozmikus, a nagy metaforák iránti igény.

A vers az Aurora c. almanachban jelent meg 1837-ben. Egressy Béni zenésítette meg 1843-ban.