A könyvtárat egyébként némileg túlozva (azaz a hiperbola eszközével élve) mitológiai utalásokkal magasztalja fel mint a műveltség és a művészet fellegvárát: „Már Phoebus Patarát elhagyta, s itt él”.

Phobeus (görög nevén Phoibosz) Apollón egyik neve. Janus azzal akarja érzékeltetni a nagyváradi könyvtár jelentőségét, hogy azt írja, Apollón, a költészet és a művészetek istene Patarából (amely Apollón-kultuszáról híres kis-ázsiai város) Nagyváradra költözött. Sőt, még a Múzsák is elhagyták a Delphoi melletti, Apollónnak szentelt castaliai (kasztáliai) forrást, és mind ide gyűltek.

De nemcsak a kultúra, hanem a történelmi hagyomány is megjelenik: a 6. strófában Janus az „aranyba vont királyoktól” búcsúzik, akiknek „még a gonosz tűzvész sem ártott”.

A „szent királyok” (I. István, Imre herceg, I. László) szobrát nem rongálta meg sem az a tűzvész, amely a székesegyházat megtámadta, sem a későbbi falomlás nem sértette. Janus büszke arra, hogy e királyoknak a tűz sem tudott ártani. A szobrok egyébként 1360-65 között készültek.

Az utolsó sorokban a költő Szent Lászlóhoz könyörög mint pártfogóhoz, hogy segítse az utazás során. (Nem egy istenségtől kér segítséget, hanem a lovagkirálytól, aki hasonló értékrendet képviselt, mint ő: tisztelte a művészeteket, a tudományt stb.) Ez a segélykérő fohász visszahozza a vers elejének szorongó hangulatát.

„Hős, ki bárdot emelsz a jobbkezedben”, szólítja meg Szent Lászlót a lírai én. Ez a sor egy középkori mondára utal.

A monda szerint amikor a székelyek a tatárok ellen harcoltak, egy hatalmas alak jelent meg köztük csatabárddal, és eldöntötte a küzdelmet a magyarok javára. Ekkor László király már nem élt, de bebalzsamozott testét verítékben úszva találták koporsójában, a nagyváradi székesegyházban. (Ezt a mondát Arany János is feldolgozta, betétként szerepel a Toldi estéje 5. énekében.)