Társadalombírálat a negatív szereplőkön keresztül

Mikszáth realista korrajzot ad és éles társadalomkritikát fogalmaz meg szereplőin keresztül. A szereplők többsége ugyanis, akár dzsentri, akár közember, polgár vagy arisztokrata, negatív figura. A legellenszenvesebb karakterek Trnowszky Péter és Gáspár, akik a 19. századi polgárságot jelképezik.

Mikszáth egy értékszembesítő helyzetet teremt azáltal, hogy ábrázolja két összeegyeztethetetlen világ találkozását: Pongrácz értékrendje ütközik az ellenszenves figurák (Behenczyek, Trnowszkyk) értékrendjével.

A főszereplőn kívül pozitív regényalaknak csak a két értelmiségi, Trnowszky György orvos és Tarnóczy Emil ügyvéd tekinthetők, ők emelkednek ki a negatív szereplők közül, valamint a jóindulatú Blázy polgármester.

Emellett pozitív szereplő még Apolka is, a szép és finom lelkű, mély érzésű fiatal lány, aki ellenséges környezetben, kitaszítottként nőtt fel. Értékrendjére jellemző, hogy bár lehetne várkiasszony Pongrácznál, lehetne gazdag (mert a gróf örökbe fogadja), mégis a szívére hallgat és hű marad szerelméhez, vagyis Tarnóczy Emilt választja. Lényegében Apolka döntése okozza Pongrácz lelki összeomlását.

A narrátor viszonya a szereplőkhöz

Az elbeszélő nem azonosul Pongrácz Istvánnal, de rokonszenvezik vele. Bár tetteit és gondolkodásmódját furcsának találja, mégis többre tartja őt, mint a romlott dzsentri Behenczyeket vagy az ugyanolyan romlott városi polgár Trnowszky testvéreket, akiknek se életformájával, se értékrendjével nem ért egyet.

A Behenczyek nagylábon akarnak élni, miközben nem dolgoznak és a vagyonukat is eltékozolták, ők mihaszna úri svihákok, a korabeli magyar dzsentri tipikus alakjai. Kis összegekért apa és fia egymást is kijátsszák, az őseiket se tisztelik (a kastély harangjai a felmenőiket jelképezik, mégis eladják). sőt, Estellát is képesek pénzért odaadni.

A Trnowszky fivérek pedig a városi polgárság tipikus képviselői, ők vagyont harácsolnak, a pénzükkel hivalkodnak, féltékenyek és irigyek egymásra, gyűlölik egymást, túl akarják licitálni egymást. Önző érdekemberek, az ártatlan Apolkát kihasználják, hogy ellenségeskedésük magasabb szinten folytatódjon rajta keresztül. Elvetemült és torz az értékrendjük.

Ezek a gátlástalan, amorális szereplők (mind a Behenczyek, mind a Trnowszkyk) nemcsak a társadalomkritika célját szolgálják, hanem viszonyítási pontot is jelentenek Pongrácz megítéléséhez. Pongrácz István ugyanis többször önzetlenségről és jószívűségről tesz tanúbizonyságot.

Az olvasó így elég ellentmondásos képet kap a 19. századról, a történet jelenéről.

A Beszterce ostroma időszerkezete

A történet az 1870-es években játszódik. Fontos időszembesítő motívum, hogy a főhős próbál 17. századi körülményeket teremteni, és így a két korszak között feszültség keletkezik.

Pongrácz István amolyan „későn született” ember, aki saját világot teremt magának, és ebbe a világba nem engedi be saját korát, a 19. századot. A 17. század már egy letűnt korszak volt a 19. században, Pongrácz mégis a 17. század értékrendjéhez, erkölcseihez, szokásaihoz ragaszkodik, ami nagyon erős kontrasztot teremt a két korszak között.

Ezáltal az olvasónak lehetősége nyílik összehasonlítani és megítélni a két korszakot a regényen keresztül. Ebből az összevetésből a 19. század jön ki rosszul, hiszen a 19. század tipikus alakjai csupa negatív tulajdonsággal rendelkeznek, ilyenek a pénzsóvárság, az ügyeskedés, kiskapuk keresése stb.

Jellemző, hogy a történetben adják-veszik a nőket pénzszerzés céljából: Estellát kétszer is eladják, egyszer a cirkuszi társulat adja el Pongrácznak, aztán a Behenczyek adják el Tarnóczy Emilnek, de Apolkát is eszközként használják, hiszen a beszterceiek felajánlják Pongrácznak cserébe Estelláért. Ez sokat elmond az igazságszolgáltatás működésképtelenségéről is.

Végeredményben tehát a történet Pongrácz István értékrendjét igazolja.

Alapmotívum: a kitalált világ és a valóság ellentéte

A regény alapmotívuma a látszat és a valóság ellentéte, amelyet már a bevezetésben is tetten érhetünk.

A nedeci vár világa egy látszatvilág, amely azért létezik, mert Pongrácz István személyisége olyan, amilyen, és mert Pongrácz emberei a grófhoz igazodva eljátsszák a középkori életet, azaz tettetik, hogy a középkorban élnek. Ruháik persze nem igaziak, hanem színházi jelmezek, csatáik és győzelmeik pedig előre megbeszélt játékok.

Tehát Pongrácz körül kiépül egy alternatív valóság, egy kitalált világ, de ez sokáig magánügy marad. Beszterce ostroma azért nyer jelentőséget, mert ezzel a lépésével Pongrácz túllép saját világa határain, és a Nedecen kívüli világgal kerül összeütközésbe.

Amikor a külvilágban (a valóságban) élő szereplők belépnek a gróf világába. ők is alkalmazkodnak Pongrácz játékszabályaihoz annak érdekében, hogy megakadályozzák Beszterce ostromát. A grófhoz menesztett békéltető küldöttség fellépése ugyanúgy színjáték, mint Pongrácz csatái és teljes életvitele. Maga az elbsezélő is úgy adja elő az eseményt, mintha egy színházi jelenet díszleteit festené meg.

A regény nyelvezete, stílusa

A Beszterce ostroma nyelvezete érzékletes, fordulatos, változatos, és gazdag szókinccsel rendelkezik. Mikszáth, bár jól ismerte a népnyelvet, műveiben nem azt használta. Hangja anekdotázó, és közel áll a beszélt nyelv stílusához.

Az élőbeszédszerűség mozgalmasabbá, élénkebbé teszi az előadásmódot. Mikszáth prózanyelvében olykor lírai elemek, szóképek alakzatok is találhatók (pl. „úgy elröpült az idő, mintha madár volna”):