Vörösmarty Mihály Előszó c. versének elemzése
Tartalmilag 5 szerkezeti egységre bonható a vers.
- Az 1. egység (1-18. sor) a reformkor tevékeny, teremtő korszakát idézi fel, a béke, a tavasz idejét. Értéktelített állapotot látunk, ez a leírás múlt idejű.
- A 2. egység (19-31. sor) a háborút ábrázolja egy apokaliptikus méretű, pusztító vihar formájában. Tehát háború és pusztulás jött a munka eredménye helyett. Itt is múlt idő van.
- A 3. egység (32-42. sor) a jelent mutatja be, melyben az élet megállt, Isten bánatában megőszült. Itt van a vers csúcspontja. A teljes üresség érzete uralja ezt a részt: „Most tél van és csend és hó és halál.” Hangulatilag nagyon megrázó szakasz, amit a tél metafora zár.
- A 4. egység (43-50. sor) a közeljövőt mutatja be ironikus hangon, amikor majd újra jön a tavasz, de az már nem lesz igazi tavasz, mert nekünk soha többé nem tavaszodik ki. A teljes reményvesztés érződik ki ebből a részből. A természet képes a megújulásra, de a föld öreg, hiába hazudik ifjúságot, a tavasz hamis. A hiábavalóság, céltalanság érzése uralja a szakaszt.
- Az 5. egység (50. sor) a vers utolsó sora, egy fájdalmas kérdés, amely a leírásoknál hatásosabban sugallja a jóvátehetetlen befejezettséget. Ez az egy kérdés van a versben, de ez a végén magasan nyitva hagyja a verset. Nem zárja le a költő.
Egy másik felosztás a vers külső formáját követi: 3 részből áll. Az 1. rész a „Midőn” határozószóval kezdődik, s arra az időre utal, amikor Vörösmarty a fent említett három művet írta. Ez a reformkor időszaka volt, a tavasz, az alkotómunka és a béke korszaka.
Az ember munkája meghozta az eredményét, hogy termékeny békében élt az ember. Minden a jól működő társadalom képét mutatta, volt cél, feladat, remény. Mindez az embert érő üdvösségért. Amikor az ember megkapja, amit vár. Mindig nagy méretek közt keresi az emberüdvöt Vörösmarty.
A 2. részből vibrálás, reszketés, veszély érezhető ki, feszültséggel teljes hangulata van (pl. „reszketett a lég”). A költő érzékelteti, hogy van valami a levegőben, az atmoszférában, ami feszültséget hoz. Alliterációkat is találunk, pl. „szent szózat”.
A 3. rész a forradalomra utal. Egész Európa központjában volt valami izgatott megmozdulás ’48 tavaszán. Magyarok, lengyelek szerettek volna függetlenek lenni, progresszív utat járni.
A háborút a pusztító vihar kozmikus méretű, apokaliptikus képeivel, a lélegző, bömbölő, emberfejekkel labdázó vész alakjával jeleníti meg.
Őrjítő látomások ezek, melyek a magyar romantika irodalmából csak Vörösmartyra jellemzők. Ezekre a képekre jellemző az ellentétesség, a szenvedélyesség, a nagy térben való mozgás.
Az is csak Vörösmartyra jellemző, hogy hihetetlen erősek a metaforák, pl. „Emberfejekkel lapdázott a vész.” Képileg, hangulatilag az érzékszervekre hatva ezt az őrjöngő képet mutatja be látomásokon, metaforákon keresztül.
Ezek a látomások már szürrealisták (a szürrealizmus ebben az időben még nem volt sehol, egyébként a realitáson túli, a képzelet világa jelenik meg a szürrealista versekben, hasonlóan látomásszerű, álomszerű, nem valóságos képekben, mint Vörösmartynál). Ilyen szürrealista pl. a „vérfagylaló keze” kép. Ha a tűz az élet jelképe, akkor a fagyás a halálé. Vörösmarty költészetében tehát jellemzőek az ilyen túldimenzionált, túl erős képek.
Megjelenik ebben a versben egy ritkán használt költői eszköz, az ún. poliszindeton (kötőszók halmozása, folyamatos ismétlése, amivel a költő zaklatottságot fejez ki): „Most tél van és csend és hó és halál.” Ez a sor a pusztulás legtökéletesebb képét írja le néhány szóval. („hó és halál”: alliteráció) Érzékelteti az élet egyetemes megállását, a hatást fokozza az „és” kötőszó háromszori ismétlődése.
A lap aljára értél, kattints a következő oldalra!
Hozzászólások
Vörösmarty Mihály Előszó c. versének elemzése — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>