Vörösmarty Mihály Előszó c. versének elemzése
Egyszerű, lemondó, elkeseredett hangvételű: a tél a szívben, a lélekben van – és itt kapcsolódunk a jelenhez: azt hittük, a forradalom az emberüdvöt hozza el, s ehelyett a vész jött.
Megfigyelhetők képi dimenzióváltások: a kisebből egy nagyobb, egyetemesebb képbe vált ált. Előbb a megőszült föld képe jelenik meg, majd Istené. Az Isten bánatában őszült meg: azért, mert elborzadt azon, hogy az általa teremtett világ mennyire rossz lett, hogy az ember öli embertársait.
Az első részben az igés szerkezetek a szépet-jót sejtetik: értéktelített az első rész. A 2. részben fájó, felzaklató képek szerepelnek, értékvesztés történik: „A szellemek világa kialudt”, „a nagy egyetem megszűnt forogni”, „meghervadt az élet”, ezek mind negatív szerkezetek.
Az utolsó részben, amely formailag is elkülönül, a költő a közeljövőt mutatja be félelmetes iróniával. A természet újra kizöldül, jön majd a tavasz, de ez nem lesz valódi tavasz. A visszatérő tavasz hírére az agg föld, a „vén kacér” virágok bársonyába öltözik és jókedvet tettet. Ez hamis ünnep, mert az ember számára nincs megváltás, nincs új tavasz.
Az utolsó sor egy megválaszolhatatlan, fájdalmas kérdés: hová lettek a boldogtalan fiak? Vajon kikre gondolhat Vörösmarty? Petőfiről, Kossuthról, Batthyányról és a hozzájuk hasonló nagy emberekről van szó. Fájdalmas számonkérés ez, a költőnek fájt a szíve a nagy magyarok miatt.
Ilyen képeket csak Vörösmarty tudott teremteni, mint pl. hogy jó kedvet és ifjúságot mutat az agg föld, a vén kacér – de kérdezzétek meg, hová tette boldogtalan fiait? Szembesítsétek az agg földet ezzel a fontos kérdéssel.
Tehát a kérdések kérdésével végződik a költemény, így értelmezés szempontjából nyitva marad.
Hozzászólások
Vörösmarty Mihály Előszó c. versének elemzése — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>