Szerelmi történet is

Kya első szerelme bátyjának régi barátja, Tate, aki próbál segíteni rajta, például megtanítja írni-olvasni. Ez komoly változást hoz a lány életébe, hatására a láphoz való viszonya is átalakul. Tate is szereti a természetet és ő is magányos. Ő az első, aki közeledni kezd Kyához.

,,Amikor leszállt az éjszaka, Tate visszagyalogolt a viskóba. De amikor a lagúnához ért, megállt a mélyülő lombok alatt, és nézte, ahogy sok száz szentjánosbogár villog hívogatóan a láp sötétlő mélyében. Ott, ahol a folyami rákok énekelnek.”

A lány később egy másik férfival bonyolódik kalandba, de mindig azt kell megélnie, hogy őt elhagyják az emberek. Előbb a családja, aztán a szerelmei is. Magánya egyre szorongatóbb és fojtogatóbb.

Vendégszövegek

Az író verseket is belesző a regénybe, Kya ugyanis a költészet által próbálja kifejezni az érzelmeit. A versek egy része Thomas Moore dalai a 20. század második feléből (a kiadó Arany János fordításában közölte őket), más részük nem létező, kitalált szerzők alkotásai.

A regény hangulata

Rendkívül megkapó, egyedi, különös és szuggesztív. Kissé talán sötét hangulatú, melankolikus, borongós, de nem olyan szinten, hogy nyomasztó legyen.

A regény üzenete

Kya történetének fontos üzenete van: sokat elmond az emberi természetről és komoly társadalomkritikát fogalmaz meg.

A város lakói nagyon kegyetlenek a kitaszított, magányos, szerencsétlen Kyával, akit egyszerűen csak Lápi Lánynak neveznek, kiközösítenek és gyűlölnek, ugyanakkor beszélnek is róla, mert izgatja a fantáziájukat egy ilyen civilizálatlan „vadember”, aki szerintük félig inkább állat, mint ember. Legendák keringenek Kyáról.

Előítéletüket az magyarázza, hogy a lápvidéken többnyire a társadalom számkivetettjei élnek:

„Azok, akik komoly földterületet kerestek, továbbálltak, ez a hírhedt lápvidék pedig háló lett, ahol fennakadt a gyülevész népség: fellázadt matrózok, hajótöröttek, adósok és szökevények, akik a háborúk, a hitelezők vagy a nekik nem tetsző törvények elől menekültek.”

Az író rávilágít, hogy az önmagát „normális”-nak tekintő, zárt emberi közösség rendkívül felszínesen ítélkezik azok felett, akik valamilyen szempontból mások vagy másként élnek. Senki sem veszi figyelembe, hogy Kya nem tehet róla, hogy a lápon kellett felnőnie, és hogy az lett belőle, aki. Nem fogadják el, nem próbálják megérteni, nem szánják meg.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a regény az 50′-es és 60′-as évek Amerikájában játszódik, és ez még egy olyan korszak volt, amikor az osztálykülönbségek erősen rányomták bélyegüket az emberi kapcsolatokra. A regényben ez is megjelenik, ahogy a feketék és a fehérek közti ellentét is, ami szintén jellemezte a korszakot.

Ugyanakkor van egy olyan érzésünk, hogy a szerző társadalomkritikája nem a múltnak szól, hanem a jelennek: az ember felteszi magának a kérdést, hogy hány probléma oldódott meg azóta ezek közül? Mennyit fejlődött a társadalom? Jobb ma a világ, mint akkor volt?

A lap aljára értél, kattints a következő oldalra!